...százhatvan millió dollárt hoznak el a Las Vegas-i Bellagio casino páncélterméből. Ami a tulajt eléggé dühíti. Itt kezdődik a második rész.


Mégpedig úgy, hogy Terry Benedict (a szállodatulaj) két óriásmajomszerű testőrrel felkeresi a bandatagokat, és egy gáláns üzlettel ráveszi őket egy újabb balhéra. Az üzlet lényege: ha két héten belül nem fizetik vissza a százhatvan millió dollárt, akkor Benedict mindenkit megöl. És mivel a legutóbbi biznisz óta a banda minden tagja rosszul fektette be a pénzét, muszáj elindulniuk, hogy összeszedjék az adósságot - ezúttal Európában.

Nem mondhatjuk, hogy az alapszitu olyan mérhetetlenül túltengene az eredeti ötletektől, de azt sem, hogy a rendező Steven Sodebergh-nek olyan nagyon szüksége lenne eredeti alapszitura ahhoz, hogy összehozzon egy igazán pörgős, feszes tempójú tolvajos krimit olyan csavarokkal, hogy az ember belezöldül. Komolyan. A film az első perctől az utolsóig odaszögezi az embert a székbe, annyira fordulatos, izgi és szórakoztató. És végtelenül laza is. Talán ez a film egyik legnagyobb erénye: erőlködés és izzadtságszag nélkül prezentál nekünk egy olyan szövevényes sztorit, amibe igen sokaknak beletört a bicskája. Ott van aztán a szereplőgárda is: Clooney és Brad Pitt hozzák a tőlük elvárható szintet, elbűvölőek és kellőképpen csibészek, Matt Damon a szemünk láttára lesz egyre komolyabb színész; Bruce Willis és Julia Roberts közös jelenetéből (melyben a Julia Roberts által alakított Tess azt játssza, hogy ő Julia Roberts, csakhogy összefut Bruce Willis-szel, aki viszont saját magát játssza, ismeri az igazi Roberts-et), pedig olyan jutalomjáték kerekedik mindkettőjük számára, amit kár lenne kihagyni.

A történet bonyolításában részt vesz még egy unatkozó mestertolvaj, aki a világ legnagyobb tolvajától tanulta a mesterséget, és mélységesen meg van sértődve, hogy Oceanék Bellagio-béli rablását tartják a legnagyobb lenyúlásnak.

Mi kell még? Irány a moziba, és tessék megnézni.

- Calavera -